Kicsit úgy érzem most magam,

mint aki véletlenül megnézte a Ben-Hurt. Pedig nem.



Lebaszott a szomszédnéne, hogy miért firkálom össze a székemet, a kacsa meg ott fekszik oldalt.
Művem címe: OH Shit! The Heavenly wtf itself!

Lebaszott a szomszédnéne, hogy miért firkálom össze a székemet, a kacsa meg ott fekszik oldalt.

Művem címe: OH Shit! The Heavenly wtf itself!


Ekkor terjedt el róla az is, hogy homoszexuális, de az anyukája tudta, egyszerűen érezte, hogy az nem igaz!

Ekkor terjedt el róla az is, hogy homoszexuális, de az anyukája tudta, egyszerűen érezte, hogy az nem igaz!


Volt egy ilyen posztom, hogy majd lesz könyv, amire rajzolok egy gyereket, rajzoltam is gyereket, ki is jött a könyv, vegye meg, akinek gyereke van, és közben gondoljon arra, hogy én milyen aranyos vagyok. Mer nagyon aranyos vagyok ám.


Álmomban

a rajosbebike -vel hintáztam valami játszótéren, de nem egyszerre mentünk káposzta a fejünk, hanem felváltva, és mivel még sosem találkoztunk ezért minden lendülésnél más volt a haja meg az arca, mondom, gecó, ezt, hogy csinálod, ilyen cool vagyok, de mindegy is, hintázzunk el anyámhoz, sütött pogácsát felelte a rajos, aztán úgy is lett.


Úgy kell majdnem

meghalni hulahopp karikázás közben, hogy így karikázol, karikázol, tökjól karikázol, nyomod a karikázást, a szobában nyomod, aztán meglátod, hogy a macska fel akar ugrani a konyhában arra a polcra, amit csak a jóisten tart a helyén, és akkor rohannál kifele azonnal, bazdmegmarci, de nem enged a karika túlfutni az ajtófélfán, hanem belefúródik a gyomorszájadba, megsikkan a lengőbordáidon és tulajdonképpen eltöri a gégédet. 


Szomszédnéne, Sztrakanéne, ez a neve neki, hogy Sztraka.

Szomszédnéne, Sztrakanéne, ez a neve neki, hogy Sztraka.


Batman baby! Be my candy boy!

Batman baby! Be my candy boy!